Apás szülés

Mindig úgy gondoltam a szülésre, mint egy fantasztikus ám fájdalommal vegyes eseményre. Nem igazán értettem régebben mi is a szerepe az apának, hiszen a legfontosabbat - igen, az anyatejet - csak az anyától tudja csak megkapni a gyermek. Persze természetesen a gyermek nevelésben kiveszi a részét az apa is, de a szülésnél is egy kicsit feleslegesnek éreztem ezt az állandó jelenlétet. Aztán ahogy felnőtté váltam, pláne miután egybekeltem a szeretett nővel, akivel le akartam élni az életem valami megváltozott bennem.

Én úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam 10 napja és újra végigcsinálnám ezt az elég kemény időszakot a születendő gyermekeinknél (a feleségem még nem osztja kristálytisztán ezt a véleményt). Hogy miért kemény? Hiszen egy apának csak támaszként kell ott lennie a felsége mellett, a fájdalmak elkerülik...aha, valóban a testi fájdalmak igen, viszont egy szülés tökéletes pédája annak, mikor egy apa/leendő apa megjárja a poklot, majd a mennyet. Ugyanis elég erősnek kell mutatkoznia ahhoz, hogy a felesége erős várként tekintsen rá, ahogy szorítja vasjúdás alatt a kezét. Tudnia kell, hogy bármiben számíthat rá.

Az a legbrutálisabb a szülésben, hogy én legszívesebben átvettem volna a fájdalmát, de mivel ez lehetetlen a minimum az volt, hogy osztozom benne. A lehető legszarabb érzés, hogy életed értelmei ott fekszenek a vajúdóágyon és nem tehetsz semmit, hogy felgyorsítsd a folyamatot. Nálunk reggel 7-kor "feküdt be" feleségem vajúdni és este fél 7-kor született meg a kislányunk. Sok volt ez az idő és rendkívül idegörlő volt az első fele. Se a gyerek, se anya nem tágított, ugyanis Miléna még nagyon nem akart megszületni. A szülés indított volt a 39. héten terhességi cukorbetegség miatt, így nem volt lehetőség arra, hogy a magzatvíz magától kezdjen el folyni. Egészen délig nem sok minden történt, viszont utána felgyorsultak az események és az elkövetkezendő 6 óra jóval pörgősebb volt, ugyanis jöttek a fájások. Az elején rendszertelenül, 1-2 óra elteltével pedig szabályosan. Egyre erősebben, egyre inkább nem volt őszinte a mosolya az asszonynak. Néhány pillanat így visszagondolva tényleg inkább az Ördögűző valamelyik jelenetére hajazott. A legtermészetesebbnek tűnt, hogy nyugodt maradok és nem idegesítem fel az asszonyt semmivel, nem poénkodok, nem aggodalmaskodom, hanem kitartok mellette és bíztatom, amennyire tőlem telik igyekszem megnyugtatni.

A végén egy olyan eufórikus érzés futott át az egész testemen amint megpillantottam a kislányom, amit még sohasem éreztem. APA VAGYOK! Gyermekem egyből megnyugodott, ahogy picit megtörölgették és az édesanyjára fektették. Fantasztikus volt, hogy még én is ott lehettem velük (az arany órán kívül), de nem akartam sokáig zavarni, hiszen ezt ki kellett mindenkinek pihennie.

Természetesen a családtagoknak, meg nekem is irtó piszok egy érzés volt, hogy nem látogathatom csak amikor hazahozom őket, de könnyen elfogadtam. Legfontosabb volt tényleg a fertőzésveszély elkerülése (ami szimpla influenza szezonban is szokott lenni).

Bátorítanék minden leendő apát, hogy vállalja be az apás szülést, ugyanis egy fantasztikus, életre szóló élmény!