Az otthonlét egy igazán szuper dolog...ja, annyira nem, mert kijárási korlátozás idején egy idő után alapból bezanzul az ember. De mit tehetünk, ha megszületett gyermekünk és senki mástól nem kap az édesanya segítséget, csak a botcsinálta férjétől, akinek tényleg lövése nincs mi fán terem az újszülöttgondozás?
Majd kiugrottam a bőrömből, mikor megtudtam, hogy mehetek a gyermekemért és feleségemért a kórházba. Már nagyon vágyott feleségem hazajönni és kicsit félt tőle, hogy még egy napot bent kell töltenie. Hazafelé azt vettem észre, hogy sokkal körültekintőbben vezetek. Még szép! Gyermekem ott pislog a hátsó ülésen és én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy egyben hazaérjünk. Szerintem ez valamilyen szinten természetes, hogy így gondolkodom.
Teljesen magunkra voltunk utalva a gyerekkel és ez eléggé izgalmas volt. Mindent ki kellett tapasztalni, hogy jó a picinek, nem hagyatkozhattunk a család tanácsaira szimplán, illetve a neten, szakkönyvekben fellelhető útmutatásokra. Rá kellett jönnünk, hogy a mi gyerekünk is abszolút egyedi eset és több minden nem válik be, amit sokan ajánlanak és tuti tippként javasolnak. Én ezeket nem is szeretném megosztani, hiszen Dunát lehet rekeszteni az újszülöttek gondozásáról szóló írásokkal.
Természetesen sok minden nem úgy alakult, ahogy mi elterveztük. Igyekeztünk azonban odafigyelni minden sírásra, hogy vajon mi baja lehet a gyereknek. Nem egyszer éreztük, hogy bármikor képes benyomni magán a szirénát és torkaszakadtából tud ordítani. Arra viszont rájöttünk egy idő után, hogy minden sírásnak lehet oka. Hangsúlyozom, hogy lehet. Eddig azt tapasztaltuk, hogy a nyöszörgésből sírásba átcsapó, számunkra "hisztik" legtöbb esetben tényleg valamilyen igény hiányát jelzik. Továbbra is próbáljuk nem felkapkodni a gyereket és kézben azonnal megnyugtatni, amikor aludnia kéne (bár teljesen egyedi individuum, neki ne mondja meg senki mit csináljon). Ilyenkor mindig végig vesszük magunkban, hogy mi lehet a probléma, ami miatt sír és nem tud nyugodtan pihenni.
Az egyik sarkalatos téma már a gyerek születése előtt feleségemmel a mi pihenésünk volt. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, ugyanis velünk egy szobában alszik a pici és óhatatlan, hogy mindketten felkelünk, ha a kisasszony is. Én igyekeztem minden alkalommal kelni, sőt olyan is volt, hogy csak én keltem. Nem mondom nehéz megszokni, hogy akkor alszunk mikor a kicsi, de egyre jobbak vagyunk benne.
Sok szuper dolog is történt velünk. A fürdetés egy élmény számomra és hála Istennek a lurkó is élvezi. Pusztán a vele töltött idő, legyen az pelenkacsere, etetés cumisüvegből vagy szimplán mikor megpihen rajtam energiával tölt fel. Mikor ránézek az az érzés van bennem, hogy megéri a fáradságot és nem alvást, pláne mikor dob egy mosolyt a gyermekem.
Nektek, hogy teltek az első napok? Kíváncsi vagyok a véleményetekre!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése